Létrehozva: 2017.02.26.

Csonka Andrásnál betelt a pohár, kiáll Gesztiék mellett

A színész dörgedelmes posztban fejtette ki véleményét a fanyalgókról, akiknek nem sikerült megérteniük a hétvégi dupla Rapülõk koncert lényegét.

Csonka András a saját szemével és persze fülével is meggyőződött róla, hogy a Geszti Péter-féle Rapülők formáció még ma is időtálló produkcióval képes megtölteni az Arénát. Éppen ezért döntött úgy, hogy beint a fanyalgóknak, akik minden eszközzel igyekeznek lejáratni a két bulit.

Mielőtt elindultam a koncertre, sajnos belebotlottam két, kritikának nevezett irományba, amivel természetesen nem az a baj, hogy véleményt alkot, hanem

az az alpárian fröcsögő, személyeskedően sértő, kifejezetten bántó hangnem, ahogy teszi. Tele van a tököm az öncélú fikázással, ami leköpi mások örömét.

Meg kéne már tanulnunk végre: a közönséggel és főleg a sikerrel nem lehet vitatkozni! Attól, hogy valami nem a szánk íze szerint való, még sokan megnyalhatják a tíz ujjukat utána.

Annyit mondhatok, ma egy világszínvonalú showt láttam, ami felidézett egy korszakot tökéletesen mai köntösben, a 90-es évek egyik legnagyobb sikersztoriját lapozta fel a zenekar. Ezek a dalok ma is élnek, a rádiók harsogják őket, és ahogy körülnéztem, én voltam az egyik legöregebb, tehát a jóval fiatalabbaknak is élményt jelentenek. Tombolt a teljesen full aréna, ahogy gondolom tegnap is. No komment! Megemelem a kalapom! – írja Csonka András.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle