Létrehozva: 2019.04.17.

Csoda történt: Járni kezdett a kislány, akiről azt hitték, örökre mozgássérült marad

A két éves beteg kislány elsõ lépéseirõl készült megható videó minden internetezõ szívét megdobogtatta.

Az ausztrál Queensland államban elő Keira Hockley egy ritka magzati vírusfertőzés miatt fejlődési rendellenességgel született 2017-ben. A jelenleg két éves kislány többek között hallássérült, autista és az izomzata se fejlődött ki rendesen az anyaméhben - írja a helyi sajtóra hivatkozva a Mirror.

A szakemberek nem voltak túl bizakodóak a beteg kislány kilátásait illetően. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy a gyermekük nagy valószínűséggel soha nem fog lábra állni, és kizárólag kerekesszékkel tud majd közlekedni.

Keira szülei viszont egy pillanatra sem törődtek bele a kislány állapotába. Már a kezdetektől fogva mindent megtettek érte, hogy teljes életet élhessen. Születésétől fogva például minden héten kétszer viszik fizioterápiás specialistához, hogy célirányosan átmozgassa és megerősödjön.

A különleges kezelés pedig pár hete meghozta a várva várt eredményt: Keira lábra állt és megtette élete első lépéseit!

 

Úristen! Nem hiszem el! Ez történt az imént. Kiszaladtam az utcára és megkértem valakit, hogy vegye fel a kislányom első lépéseit. Hihetetlenül büszke vagyok rá!

– kommentálta a Facebook oldalára feltöltött videót Keira édesanyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

Sok szülő elrontja, így tilos és veszélyes altatni a babákat!

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!