Létrehozva: 2016.08.15.

Csoda, hogy elrajtolhatott Risztovék versenye

A hullámok olyan dolgot sodortak a partra, amely nagyon megnehezítette a szervezõk dolgát. A problémát nem oldják meg a héten.

Ma 14 órától rendezik a nyílt vízi úszás számát, ahol két magyar is rajthoz állt. Risztov Éva címvédőként versenyez, de Olasz Anna ott van a mezőnyben. A 10 kilométeres távval azonban több gond is van.

Nem elég, hogy a víz tisztasága aggasztó, de ma a hullámok elmosták azt a stéget, ahonnan rajtoltak volna a versenyzők.

A szervezők szombaton reggel arra ébredtek, hogy teljesen összeomlott az eredeti rajthely, búvárok próbálták helyreállítani a kárt. Mivel ez nem sikerült, egy tartalék stégről akarták elrajtoltatni a versenyzőket, de az úszók végül besétáltak a vízbe és egymás mellől rajtoltak.

Az eredeti stéggel a rendezők nem tudtak mit csinálni, és a hétvégéig biztosan elcsúfítja a Copacabana látképét a nagy betontömb.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a 26 fős mezőnynek lehet, hogy a fertőzésekkel is meg kell küzdenie. A címvédő Risztov Éva reméli, hogy nem fog vízi hullával találkozni.

"Még nem voltam a nyílt vízi pályán, mert most kezdik még összerakni.

„Addig remélem, a vízihulla többi részeit is megtalálják,”

mégis elég rosszul festene, hogy úszás közben én jelezném, halló, itt van a karja, amit keresnek.”

Ezzel Risztov arra utalt, hogy sokat bírálták a Rio de Janeiro kikötőjének vízminőségét, mert a hírek szerint akár emberi maradványokkal is találkozhatnak a verseny közben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről