Létrehozva: 2019.05.31.

Csoda, hogy eddig nem volt tragédia a Dunán

Nem szigorítani kellene a szabályokat, hanem betartani.

Solymos András hajómérnök szerint nem szigorítani, hanem betartani kell a hajózási szabályokat. Úgy fogalmazott, nagy szamárság lenne a szállodahajók kitiltása a belvárosból, de oda kell figyelni a hajózási szabályzat betartására.

Budapesten régen, még a csepeli kikötő megépülése előtt is a belvárosban voltak a kikötők, és a főváros rengeteg pénztől fosztaná meg magát, ha a továbbiakban nem adna erre lehetőséget - tette hozzá a hajómérnök.

Solymos András azt is mondta, hogy normális körülmények között nem indokolt a mentőmellény folyamatos viselése a hajókon, elég, hogy a mentőmellények ott vannak az előírásoknak megfelelően, és szükséghelyzetben fel lehet venni azokat, hiszen úgy vannak kitéve, hogy ha víz alá kerül a hajó, maguktól a víz felszínére bukkannak és beléjük lehet kapaszkodni.

A hajómérnök úgy vélekedett, hogy emberi hiba miatt történhetett a baleset, de részletes vizsgálatnak kell kiderítenie, ki és hol hibázott.

Ifjabb Adamkó Péter barlangi búvár arról beszélt, hogy az ipari búvárok kemény fizikai munkát végeznek, a felszerelésük 30-50 kilogramm, hogy a sodrásban "ne legyen pozitív lebegőképességük". Felszerelésük és technikájuk is más, esetükben nem a búvár hátán van a készülék, hanem a felszínről, kompresszorról kapják a levegőt, és egy másik tömlőn keresztül kommunikálni is tudnak a felszínen lévőkkel.

Szólt arról is, hogy ha a roncsban holttesteket találnak, akkor - az általa ismert protokoll szerint - először a testeket egyenként kell felhozni, és csak a végén a roncsot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten