Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.26.

Csoda! Brüsszel hajlandó vizsgálni az ukrán nyelvtörvényt

Az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni a sokak által bírált ukrán nyelvtörvény végleges szövegét, amelyet elõzõ nap fogadott el a kijevi parlament - jelentette ki pénteken a brüsszeli testület illetékes szóvivõje.

Maja Kocijancic újságírói kérdésre válaszolva elmondta, tudnak róla, hogy az ukrán törvényhozás csütörtökön megszavazta a tervezetet, most a közzétételre várnak, s ezt követően elemezni fogják a szöveg tartalmát.

Már többször is felszólították az ukrán hatóságokat arra, hogy nyújtsák be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz,

várják meg annak álláspontját, és csak ezt követően kerülhessen sor a hatályba lépésre.

Hozzátette, a jelenlegi szakaszban mindössze ennyit tud mondani.

Az ukrán parlamentben nagy többséggel fogadták el csütörtökön a nyelvtörvényként emlegetett javaslatot, amely ellen a kárpátaljai magyar szervezetek határozottan tiltakoztak, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát,

a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.

Petro Porosenko leköszönő államfő előre jelezte, hogy elfogadása után aláírja a törvényt. Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök ugyanakkor arról számolt be, hogy hivatalba lépése után meg fogja vizsgálni, a törvény tiszteletben tartja-e minden állampolgár jogait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán