Létrehozva: 2017.06.10.

Lezárult egy korszak Csobot Adél életében

A fiatal sztáranyuka nem kertelt, õszintén beszélt magánéletérõl!

Élete egyik legnehezebb időszakán van túl Csobot Adél! A 23 éves sztáranyuka nagyon nehezen viselte, hogy párja, Istenes Bence 50 napra Ázsiába utazott, ő pedig kettesben maradt fiával, a kis Nátánnal.

Bár őrülten hiányoztak egymásnak, az 50 nap szerencsére hamar elrepült, így Adél újra magához ölelhette gyermeke apját.

"Lelkileg nem volt egyszerű időszak, kemény ötven nap volt, amelyeket folyamatosan számoltam vissza. Bence is első nap felírta a falára egytől ötvenig a számokat, és mindennap lehúzott egyet. Mert annak ellenére, hogy az ember pontosan tudja, mennyi van még hátra, jó látni, ahogy fogynak a napok"

- mesélte a Blikknek a bohókás énekesnő, akinek fenekestül felfordult az élete a kis csöppség érkezésével. Míg addig színésznőnek és énekesnőnek tartotta magát, Nátán születésével más dolgok kerültek előtérbe, és ma már nincs fontosabb szerep számára az anyaságnál.

Korábban is felelősségtudatos voltam, de most a sors rám bízott még egy életet

- mondta bölcsen Adél, aki újabban kétlaki életet él, Budapest és Köln között ingázik szerelmével és kisfiával. Arra viszont odafigyel, hogy ne égessenek fel semmit maguk mögött, és mindkét városban harmonikus és teljes legyen az életük.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”