Létrehozva: 2018.05.23.

Legnagyobb ellenségéről vallott Csobot Adél!

Az énekesnõ õszintén beszélt Rózsa Györgynek és a nyilvánosságnak arról, amitõl örök életében óvni szeretné magát.

Élete legnagyobb félelméről beszélt először őszintén Csobot Adél. A csinos kismama A Nagy Duett kulisszái mögött kérdezz-feleleket játszott duettpartnerével, Rózsa Györggyel.

A válaszaiból kiderül, hogy szívesebben élné le az életét idegesítő emberekkel körülvéve, mint teljes magányban.

Inkább idegesítő emberekkel élnék, mert a legnagyobb ellenségem a magány.

Nem vagyok úgy magányos, de nem lenne jó egyedül, mert ha nincs az embernek egy társa és senki, akihez hozzászóljon, az rossz" - jelentette ki Adél.

A videóból az is kiderül, hogy az énekesnő, ha tehetné, még száz évig élne úgy, mint jelenleg, most ugyanis annyira kiegyensúlyozottnak és boldognak érzi magát, hogy azt szeretné, ja ez az állapot örökre fennmaradna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott