Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.08.

Belestünk az MTVA szívtiprójának otthonába

Sokan irigyelték a Petõfi TV mûsorvezetõjét, hiszen modellként nemcsak a világot járta be, de meglehetõsen jól is keresett.

Csitári Gergely, az Én Vagyok itt műsorvezetője focikarrierről álmodozott, de alig volt 18 éves, amikor egy sérülés derékba törte sportkarrierjét. A harmincas évei elején járó tévés ugyanakkor nem távolodott el teljesen a sporttól, hiszen a művészválogatottban játszik, ráadásul nem is akárhogy.

Tavaly az iráni világbajnokságon az 5. helyen zártak, míg Moszkvában csak a braziloktól kaptak ki, így az ezüstérmet hozhatták haza.

"Nem véletlenül van tele a lakásom Juventus-relikviákkal, hiszen az olasz klub a kedvenc csapatom. Gyermekként a válogatottságról álmodtam, de egy sípcsonttörés ebben megakadályozott."

Azután NB III-ban játszottam, és ezzel egy időben beindult a modellkarrierem is.

"Dolgoztam itthon és számos országban, köztük Japánban is, de mindvégig tudtam, hogy ezzel nem alapozhatom meg a jövőmet, így visszaültem az iskolapadba és kitanultam a televíziós szakmát. Gyakorlatilag a diplomám kézhezvétele pillanatában lehetőséget kaptam az akkor induló Petőfi TV-nél mint segédszerkesztő, majd szerkesztő lettem, végül tavaly augusztus óta képernyős vagyok”

- mesélte Csitári, aki barátnőjével osztja meg fiatalos budapesti otthonát.

Gergely nagy rajongója az olasz focinak, kedvence a Juventus. A csapat egykori legnagyobb sztárjának, Del Pierónak a könyvét például eredeti olasz nyelven is elolvasta. A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja a juvés matrjoska baba, melyet szétszedve előkerülnek a csapat igazi legendái.

A fiatal műsorvezető nem kimondottan bulizós fajta, így más módját választotta annak, hogy kicsit idegesítse barátnőjét. A foci szerelmeseként sok időt tölt a tévé előtt kuporogva, miközben kedvenc játékával foglalatoskodik. Időnként komoly baráti társaság verődik össze a kanapéján, hogy vérre menő mérkőzéseket vívjanak egymással.

Gergely ugyan már évek óta nem modellkedik, de továbbra is fontos számára a megjelenése. Ugyanakkor nem az a pepecselő fajta, így nem tölt több időt a fürdőszobában, mint a kedvese.

A Petőfi TV arca nemcsak a focipályán és a képernyőn állja meg a helyét, de a konyhában is jól boldogul. Ottjártunkkor csak egy gyors reggelit ütött össze, de nem ijed meg akkor sem, ha egy komolyabb menüsort kell prezentálnia.

A pici, de kényelmes étkező éppen arra jó, hogy munka előtt gyorsan bekapjon valamit. Evés közben pedig fel-felpillanthat, hogy lássa azokat a boldog pillanatokat, melyeket szerelmével közösen éltek meg.

Fociőrülete senki előtt nem marad rejtve, aki belép az otthonába, hiszen a falon ott díszeleg két bekeretezett Juventus-mez, melyeket Olaszországban vásárolt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel