Létrehozva: 2018.01.11.

Itt a teljes igazság: durva műtéteken esett át Cserhalmi György

Emberpróbáló idõszakot tudhat maga mögött a nemzet színésze.

Hosszú hónapok után újra próbál a Nemzeti Színházban Cserhalmi György, akit az Úri muri próbáján csípett el a Blikk.

"Nagyon elszoktam már a színháztól! Amikor először beléptem, és novemberben elkezdtük próbálni Vidnyánszky Attilával az Úri murit, éreztem, hogy kripli vagyok! Aztán egy hónap alatt kezdett kialakulni a napirendem: eleinte csak öt percet tudtam egy helyben állni, mankóval jártam, aztán bottal, most meg támasz nélkül, bár ezt nem nevezném a szó klasszikus értelmében járásnak!

Már három órát is elácsorgok, jó ütemben haladok

 

 - mondta Cserhalmi, aki több műtéten és egy hosszú rehabilitáción is túl van.

Egy év alatt három műtéten estem át: a bal lábamba kaptam egy új térdet, jött egy gerinccsatorna-szűkület, majd kicserélték három csigolyámat.

 

"Két hónapot feküdtem Debrecenben a rehabilitációs klinikán, ahol rengeteg mindenre megtanítottak a dolgozók, amiért hálás vagyok. De volt olyan szakasza a lábadozásomnak, hogy néha nem láttam az alagút végét. Beletörődtem, hogy ez a sorsom, de nagyon nehéz volt.  Nagyon sok erőt és segítséget kaptam a családomtól" - magyarázta a nemzet színésze, aki január 11-én, csütörtökön az Év sportolója gálán tér vissza a színpadra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni