Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.10.

Válás miatt menekülnek a családi fészekből a magyar sztárok

Az egykoron közösen berendezett családi fészektõl is örök búcsút kellett venniük.

Szőke Zoltán

Pont egy évig árulta azt az ötszobás, több mint száz négyzetméteres zuglói lakást Szőke Zoltán és exfelesége, mely egykor a családi fészkük volt. Miután tönkrement a házasságuk, eldöntötték, megválnak az ingatlantól, és a befolyt összeget – 35 millió forintot – a gyerekeikre költik.

A pénzből a két gyerekünknek veszünk lakást

 – mondta a %RIPOST%-nak korábban a színész exfelesége, Laki Anikó.

Jaksity Kata

Decemberben derült ki: huszonkét év után végleg zátonyra futott Jaksity Kata házassága. A szétköltözést követően döntötték el férjével, Ákossal, hogy túladnak hatalmas, mediterrán hangulatú törökbálinti otthonukon. Mindössze néhány hét alatt, teljes titokban kelt el a népszerű tévés otthona.

Azért döntöttünk így, mert egyedül nem tudtam volna fenntartani a házat. Most keresem a megfelelő otthont”árulta el Kata a %RIPOST%-nak.

Csepregi Éva

Csepregi Éva milliókkal olcsóbban – 67,5 millió forintért – szabadulna 320 négyzetméteres tahitótfalui házától. A Neoton Família énekesnője tavaly, a szakítása óta hirdeti a párjával egykoron közös otthonát. Az énekesnő korábban azt is bevallotta, az emlékek miatt nem képes egyedül tovább élni a közösen berendezett hatalmas házban.

Sokáig vacilláltam, de most már végleges a döntésem. Túl nagy a ház, és beláttam, hogy rossz benne nekem egyedül” –vallotta be Éva a %RIPOST%-nak.

Kulcsár Edina

A %RIPOST% tudta meg először: Pikali Gerda azt a csepeli ingatlant vásárolta meg tavaly nyáron, amelynek korábbi tulajdonosa Kulcsár Edina volt. Az egykori szépségkirálynő az exvőlegényével közösen vásárolta a családi házat, de kapcsolatuk már nem érte meg a beköltözést, mert szakítottak.

„Korábban itt egy hasonló ház állt, de Edina és a vőlegénye felújították. Az ő kapcsolatuk is zátonyra futott, pedig takaros otthonuk lehetett volna” – árulta el lapunknak egy szomszéd.

Edina a ház eladásával tudta csak maga mögött hagyni a múltat, és így lezárta élete egyik fontos fejezetét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz