Létrehozva: 2016.10.15.

Egy éve szakított Csepregi Éva és párja! Így van jelenleg az énekesnő

Rendkívül megviselte a 62 éves sztárt, hogy tizenöt év együttélés után különváltak szerelmével. De hogy érzi magát a magánéleti törés után egy évvel?

Ugyan rendkívül fájt a szakítás Csepregi Évának, mégis képes az élet pozitív oldalát nézni! Már egy éve annak, hogy kedvesével, Attilával külön utakra sodródtak, a Neoton énekesnője erős maradt, nem omlott össze.

"Igazából időm sem volt az elmúlt évben az önsajnálatra, emészteni magam. Rengeteget dolgoztam, a közönség szeretete rendkívül sokat segített a szakítás feldolgozásában.

Képesek voltuk felnőtt emberek módjára elválni, egy baráti viszonyt kialakítani

- árulta el Éva, aki úgy tűnik, végre nyitott az új szerelemre.

"Nem tervezek, az élet alakít majd úgyis mindent. Nem állok ellen" - tette hozzá a csinos díva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett