Létrehozva: 2018.12.22.

Csepeli vérfürdő: Egyetlen vágással végezte ki anyját Krisztián

A férfi édesanyja holtteste mellett ülhetett órákig, borzongató nyugalomban várta a zsarukat.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, borzasztó tragédia történt Csepelen: a 29 éves Krisztián nekitámadt az anyjának, valóságos vérfürdőt rendezett, átvágta szerencsétlen asszony torkát. A nő szinte azonnal meghalt. A szomszédok nyugodt embereknek ismerték anyát és fiát, Ildikó mindenkivel kedves volt. Azonban a fiatal férfitől többen is tartottak.

Látszott rajta, hogy valami mentális gondja lehet, mondták is, hogy gyógyszeres kezelés alatt áll

– mondta a Borsnak az egyik szomszéd.

"Többször is voltak náluk a rendőrök, az anya hívta ki őket a fiú miatt. A srác akkor is csak állt, szinte katatón állapotban, lehajtott fejjel várta, hogy elvigyék az egyenruhások."

A Csepel.infó szerint annak is köze lehetett a tragédiához, hogy a patikából már egy hete nem lehetett a férfinak felírt gyógyszerhez jutni, lehetséges, hogy nem kapta meg az adagját. A fiatalt többen is látták, főleg esténként, ugyanis a helyiek úgy tudják, hogy író volt, és éjszakánként alkotott, ekkor élt leginkább. Ekkor történhetett a gyilkosság is, egy névtelenségét kérő szomszéd szerint alig lehetett hallani valamit.

A férfi vélhetően olyan gyorsan végzett Ildikóval, hogy annak már ideje sem maradt segélykérésre. Fia ezután pedig valószínűleg édesanyja holtteste mellett ülhetett órákig, borzongató nyugalomban várta a rendőröket, akik a helyszínen kapták el Krisztiánt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-