Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.05.

Csalók akarták átverni, a rendőrséghez fordul a TV2 sztárja

A csinos énekesnõben emberére akadt a telefonos szélhámos.

Érdekes bejegyzésre bukkantunk Nagy Adrienn Facebook-oldalán. A csinos énekesnő kis híján bűncselekmény áldozata lett.

„Ma reggel, nem sokkal nyolc óra előtt hívott egy ismeretlen harmincas szám. Ébren voltam, ezért vettem fel. A telefon végén egy férfihang közölte, hogy gratulál, ugyanis nyertem a Telekom játékában. Mire én elmagyaráztam, hogy ugyan a számom a régi, de már régóta nem tartozom ehhez a szolgáltatóhoz. Erre az ismeretlen csak annyit mondott, hogy mivel ez a Telekom és a Vodafone közös játéka, így is jár nekem az összeg:

százharmincezer forint.

– kezdte a %RIPOST%-nak a Sztárban sztár énekesnője, aki rögtön gyanakodni kezdett.

„A férfi sietősen közölte, hogy a nyereményemet azonnal átutalnák nekem egy bankszámlára. Ezért öt-tíz percen belül menjek el a legközelebbi ATM-be, ugyanis oda küldik a pénzt. Ha ez nem történik meg, akkor új nyertest sorsolnak”fenyegetőzött az ismeretlen, akit részben tájszólása buktatott le.

Adri mérlegelt. Végül megköszönte a lehetőséget, és elköszönt a férfitól.

„Amikor elbúcsúztunk egymástól, hallottam, hogy a férfi próbálta leplezni tájszólását, mégsem sikerült neki."

Ekkor már egyértelművé vált, hogy átverés áldozata lettem.

Mivel a csaló telefonszáma publikus volt, így Adrinak bizonyítéka is van a férfi ellen. Nem tagadja, feljelentésen gondolkozik.

„Egy barátnőm nagypapáját verték így át, és ki tudja, még hány embert. Szeretném, ha sokakhoz eljutna a dolog.

Gondolkozom rajta, hogy feljelentést teszek. Már beszéltem erről egy kecskeméti rendőr barátommal is.

– mesélte az énekesnő, akit sokakkal ellentétben nem riaszt vissza a hosszas feljelentési procedúra.

„Sokan azért nem jelzik ezeket az eseteket a hatóságoknak, mert nem akarnak belemenni egy hosszadalmas feljelentési folyamatba. Ezzel kedvezve a csalóknak.

Én nem ijedek meg ettől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel