Létrehozva: 2015.12.16.

Csaknem száz jogosítványt vontak be hamis egészségügyi vizsga miatt

A havonta induló, húszezerbe kerülõ tanfolyam helyett megvették drágábban az igazolást. Dupla ráfizetés!

A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Igazgatóságának szúrt szemet néhány gyanús jogosítvány, így feljelentést tettek a rendőrségen. Kiderült, hogy egy nyolcfős bűnbanda 2013 óta folyamatosan adott ki járművezetőknek hamis okiratokat, melyekkel a jogosítványhoz szükséges egészségügyi vizsgát igazolták.

Az ügyben összesen 78 vezető érintett, ők fejenként 25 ezer forintért vásárolták meg ezeket a hamis papírokat a terjesztőktől. A rendőrség a jogosítványokat azonnal bevonta a szükséges egészségügyi tanfolyam elvégzéséig.

A vicc az egészben az, hogy ezek a tanfolyamok havonta indulnak, és 20 ezer forintba kerülnek - ami ötezerrel kevesebb, mint a hamis igazolás. Így azonban az érintettek duplán fizethetnek, ráadásul hamis magánokirat felhasználás vétség miatt állhatnak majd bíróság elé, míg a bűnbanda tagjai ellen bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-