Létrehozva: 2017.10.06.

Csak fenéken billentette kisfiát, akinek leszakadt a lépe

Az asszonyt bíróság elé állították. Tagadja, hogy brutálisan bántalmazta az óvodás gyerekét.

Megrázó esetet kezdett tárgyalni csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszék: életveszélyt okozó testi sértés miatt állítottak bíróság elé egy verőcei nőt, aki a vád szerint úgy megrúgta hatéves kisfiát, hogy a gyereknek megrepedt a lépe.

K. Helga korábban versenyszerűen űzött küzdősportot, kempóban aranyérmet is szerzett, ám indulatain mindig is nehezen uralkodott. Bence nevű kisfia előző élettársától született, a problémák akkor kezdődtek, amikor a nő új párjához költözött a gyerekkel, ahol volt már három idősebb gyerek, illetve az asszony ismét teherbe esett.

A nő a közös, ötödik gyermek megszületése után kevesebb figyelmet fordított Bence nevű kisfiára. Gyakran hideg, elutasító volt vele, fegyelmezetlenségeire dühkitörésekkel reagált, szemtanúk szerint néha megrángatta, ellökte.

2015 októberében a család a Szentendrei-szigeten kirándult, szabadtéren főztek. A hatéves kisfiú lejtette az ételt, mire az anyja megszidta. Ám amikor újból kiesett az ennivaló a csemete kezéből, a nő nagy erővel megrúgta a gyerek hasának bal oldalát. A kisfiú nem mert a fájdalmakra panaszkodni. Este azonban rosszul lett, kórházba kellett vinni, ahol megállapították, hogy a lépe leszakadt és vérzett. 24 nap kórházi megfigyelés után ugyan műtéti beavatkozásra nem volt szükség, ám a gyerek gyógyulása így is 2-3 hónapot vett igénybe.

A kisfiú a keresztanyjának mondta el végül, hogy a saját anyja bántalmazta.

Az anya azzal védekezett a bíróságon, hogy ő csak fenéken billentette a kisfiút, aki egyébként folyton elesett, mert rossz volt a koordinációja. Az eset kapcsán pedig megjegyezte, hogy az óvodában is leeshetett egy játékról. 

Az ügyész azonban a szakvélemények alapján másképp látja a történteket.

A gyereket jelenleg az apai nagyszülei nevelik. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hol a legolcsóbbak a laktóz- és gluténmentes termékek a hétvégén? Az Árfigyelő segített megtalálni a legjobb árakat!

INSIDER

Megküzdött a fogyásáért Eszter: "Ez a százegyedik életmódváltásom"

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe