Létrehozva: 2016.04.22.

Csak a hatalmas korkülönbség áll a TV2 két sztárja közé!

Fodor Zsóka meglepõ kijelentést tett a csütörtöki Hal a tortán adásában, hiszen egy hazugságvizsgálat során nem tudta elrejteni Varga Viktor iránt kialakult érzéseit.

Fodor Zsóka és Varga Viktor a TV2 főzőműsorának forgatásai alatt igazán közel kerültek egymáshoz, kacérkodó és félreérthető kijelentéseik pedig természetesen versenytársaiknak is feltűntek.

Ada ezért egy hazugságvizsgáló segítségével feltette a színésznőnek a sokakat foglalkoztató kérdést: Komolyan venné-e az extravagáns énekes bókjait, ha nem lenne köztük korkülönbség?

Igen

– jelentette ki egy kis habozás után elpirulva a Barátok Közt egykori sztárja, aki a gép szerint teljesen igazat mondott.

Bevallottam, hogy ha én 45 évvel lennék fiatalabb, viszonoznám a Viktor udvarlását. Ez persze a mesék világába tartozik, de meg kell mondjam, jólesik, hogy szeret engem

– öntötte szavakba érzéseit Zsóka, akit minden jel szerint levett a lábáról a különcségéről híres előadó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget