Létrehozva: 2018.10.29.

Keményen kérdőre vonták Ronaldót a nemierőszak-botránya miatt

A Juventus elnöke azonnal magához hívatta a focisztárt az ügy kirobbanása után. A játékos válasza és magatartása viszont megnyugtatta.

Sokan megszólaltak már Cristiano Ronaldo nemierőszak-botrányával kapcsolatban, most a Juventus elnöke, Andrea Agnelli is elmondta, hogy biztos a sztárfocista ártatlanságában. Erről maga a játékos győzte meg.

„Ha valakivel adódik valami probléma, akkor belenézek az illető szemébe, és felteszek neki néhány egyenes kérdést. Ugyanezt tettem Cristiano Ronaldóval is, a botrány kirobbanása után azonnal magamhoz rendeltem, és beszéltem vele. A reakciója megnyugtatott, az elmúlt hetekben sem adott okot arra, hogy elkezdjek idegeskedni”

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Juventus Football Club (@juventus) által megosztott bejegyzés,

 

Ronaldót egy 34 éves amerikai extanár, Kathryn Mayorga vádolta meg azzal, hogy 2009-ben megerőszakolta egy Las Vegas-i hotel fürdőszobájában. Nem sokkal később a rendőrség újraindította a nyomozást az ügyben, de Ronaldo tagadta a vádakat, és azt írta, tiszta lelkiismerettel várja az ügy kivizsgálását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát