Létrehozva: 2016.10.08.

Cinthya Dictator kiborult, szerinte hamisan vádolják

A fotómûvészt felháborítják a súlyára tett megjegyzések, szerinte õ nem ártó példa manapság.

Cinthya Dictator felháborodott azon, hogy naponta a címlapokra kerül a sokak szerint kórosan vékony testalkatával. A fotóművész az AC Newsnak öntött tiszta vizet a pohárba, és elmondta, szerinte semmivel sem rosszabb a többi celebnél.

„Úgy tűnik, velem kapcsolatban ezt gondolják és mondják el a legtöbbször. Egyetlen egy dolgon tudok felháborodni, ha ártó példaként említenek meg.

Ugyanis számos olyan embert lehetne felsorolni a magyar médiában, akik tényleg rossz példák.

Nem gondolom, hogy én azért mutatnék rossz irányt is bárkinek, mert vékony a testalkatom. Szeretném tudni, mivel jobb tőlem az az ember, aki pont az ellentétem, és 100-150 kilogrammot nyom. Bármennyire is gondolják az emberek, egyáltalán nem táplálkozom rosszul. Semmi rosszat nem csináltam az életben, nem vádolhatnak meg semmivel” - fakadt ki Varga Viktor exbarátnője.

Cinthya azon is kiborult, hogy szerinte a média már-már sátánnak állítja be őt, aki megrontja a mai fiatalokat, pedig szerinte pont jó példaként áll előttük.

Én pont arra sarkallom a tinédzsereket, hogy tanuljanak, legyen kreatívak, vállalják magukat, érezzék jól magukat a bőrükben. Ha én szülő lennék, pont azt gondolnám, egy ezek az útmutatások jó példaként hathatnak a gyerekekre.

A fotóművész úgy döntött, véget vet szenvedő korszakának, és minden erejével az egyetemre és a karrierjére fog koncentrálni. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”