Létrehozva: 2018.08.15.

Durva, hogy mire készül a hatalmas mellű magyar pornósztár

Átszámítva százmilliókat követel az olasz adóhatóságtól Cicciolina, aki igazáért bármire képes.

Állítása szerint korábban jogtalanul zárolták a számláját és foglalták le a pénzét, így nemcsak azt kapná vissza, de még kártérítést is szeretne.

Korábban a Blikk is megírta, hogy Staller Ilonának komoly anyagi gondjai vannak, ugyanis zárolták a számláját, így nem fér hozzá bevételeihez. Többek között a korábban az olasz parlamentben nyújtott munkájáért járó életjáradékához sem.

Ezzel kapcsolatban már elindított egy pert, kijelentve, hogy 100 ezer eurós adótartozása rendezésének nem az a módja, hogy zárolják minden bevételét,  az ügyet első fokon megnyerte.

Most egy újabb pert is indít, amelyben a lefoglalt pénz mellett komoly kártérítést is követel Cicciolina és ügyvédje.

Megfosztottak a pénzemtől, a megélhetésemtől, így az a minimum , hogy fizetnek.

Pont az ilyen ügyek miatt akarok visszamenni Magyarországra. Úgy tűnik, itt már nem becsülnek engem

– mondta Ilona keserűen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott