Létrehozva: 2018.05.16.

Halálos vonatgázolás történt, az utasokat tűzoltók kísérik a síneken

Egy férfit gázolt el szerda este a vonat Cegléd közelében.

Elgázolt egy embert egy InterCity vonat Cegléd és Ceglédbercel-Cserő között kedd délután, emiatt a vonatok 20-40, esetenként 50-80 percet késnek a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon - közölte a Mávinform.

A Nyíregyházáról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Szabolcs InterCity gázolt. A helyszínelés ideje alatt a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhettek.

Jelezték, este fél héttől ismét mindkét vágányon haladhatnak a vonatok, de az egyiken még óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A késések fokozatosan csökkennek, a menetrend szerinti közlekedés késő este, éjszaka állhat helyre.

Csámpai Attila a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, az elgázolt férfi meghalt. A gázolás miatt megállt az érintett vonat és a mögötte haladó is, a tűzoltók később mintegy kétszáz utast segítettek át egy mentesítő járatra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak