Létrehozva: 2017.04.03.

Már Kína is tiltja a burkát

A legújabb kínai törvények megpróbálják útját állni, hogy az ország tízmilliós ujgur lakossága a szélsõséges iszlamizmushoz húzzon.

A kínai kormány betiltotta a burka viselését, az „abnormális szakállakat”, valamint a szülők mostantól nem adhatnak gyerekeiknek olyan nevet, amely egyértelműen vallásukra utalna.

A tiltások mellett kötelezettségek is szerepelnek a törvénycsomagban: az ujguroknak is az állami tévét kell nézniük, a szülőknek pedig a legfontosabb kínai értékeket kell átadniuk a gyerekeiknek, amelyekben nincs helye a szélsőséges eszméknek. A gyerekeket emellett kötelező állami fenntartású iskolákba járatni.

A törvények szombaton lépnek életbe – innentől kezdve a tisztviselők és rendőrök minden közterületen felszólíthatják a nőket arra, hogy fedjék fel az arcukat, valamint erről jelentést is kell írniuk.

Az ujgur szeparatisták és a kínai kormány között évtizedekre nyúlik vissza a konfliktus, amelybe már több százan belehaltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek