Létrehozva: 2016.03.07.

Budapesti klubban veszett nyoma a fiatal lánynak

A 20 éves Vivient utoljára a Liget Clubban látták barátai, de szombat óta nem ad magáról életjelet. Már a rendõrség is keresi.

Már több ezer megosztásnál jár az a Facebook-felhívás, melyben egy 20 éves lány rejtélyes eltűnésének körülményeit részletezik. Az eddig ismert információk szerint Majoros Vivient vasárnap hajnalban látták a barátai a budapesti Liget Clubban, ahonnét állítólag hazaindult, de a családjához nem érkezett meg a Pest megyei Kakucs községbe.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy nemcsak a rendőrség, hanem Vivien barátai is nagy erőkkel keresik az eltűnt lányt, a fényképével vasárnap és hétfőn is járták a Népliget környékét és a főváros forgalmasabb csomópontjait. Míg a nyomozók megpróbálják a lány kikapcsolt telefonját bemérni, addig Vivien barátai az utcán kérdezősködnek. Bár hétfőn még nem került elő, úgy tűnik, hogy

még mindig Budapesten kószálhat a fiatal lány,

ezt támasztja alá egy friss szemtanú bejegyzése is.

A fiatal lányon az eltűnése napján fekete egyberuha volt, aminek a hátán fehér minta van, a nyakrésznél fűzős. A fekete harisnyáján hátul végig fekete pöttyös, fekete csizmája kövekkel díszített. Viviennek különös ismertető jele nincs, a barátai szerint életvidám, mindig mosolygós lánynak ismerik.

 

Eltűnt neve: Majoros VivienÉletkor: 20 évesEltűnt: 2016.03.05.Lakhelye: KakucsUtolsó ismert tartózkodási helye:...

Közzétette: Eltűnt emberekért-megoszthatod – 2016. március 6.

 
 

A rendőrség és a család is kéri, hogy aki a fenti képen látható lányt látta, hollétéről vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen bármelyik rendőrségen, illetve hívja a 107-es vagy 112-es telefonszámok valamelyikét!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

„Kiköpött te” - Megmutatta kisfiát Kulcsár Edina, rengeteg beszólást kapott

vg.hu

Bejelentést tett a Lidl: közel 600 ezres fizetést és szállást is kínál a munkavállalóknak

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben