Létrehozva: 2018.01.19.

Ez durva, megvertek és lerúgtak a buszról egy fiatal lányt Budapesten

Az ügyben csoportos garázdaság bûntett miatt folytatnak nyomozást.

Szerző Ripost

A 85E jelzésű fővárosi autóbuszon támadtak rá négyen egy 15 éves fiatal lányra. Miután lerúgták a járműről, a megállóban folytatták a bántalmazását.

A 24.hu egyik olvasója számolt be az incidensről. Az anyuka elmondta, hogy lánya felszállt 2018. január 9-én kedden három óra körül a buszra, ahol pár perccel később ismeretlenek támadták meg.

A Kada utcai megállónál felszállt három 16 és 20 év közötti nő és egy 10-12 év körüli fiú, akik – miután a busz elindult – előzmények nélkül lökdösni kezdték a lány évfolyamtársát.

A lányom megkérte őket, hogy fejezzék be. Ekkor hangosan szidalmazni kezdték, valamint több alkalommal arcon ütötték

– mesélte a történteket az édesanya.

Az anyuka felháborítónak tartja, hogy senki sem segített a lányán, sőt a sofőr sem állt meg. A sértettek az Újhegyi sétány megállónál leszálltak, de nem is volt más választásuk, mert a 15 éves lányt az egyik támadó szabályosan lerúgta a buszról. Az elkövetők leszálltak a lány mellé és tovább ütötték, majd elhagyták a helyszínt.

Az orvosi vizsgálatok szerint az arcának bal oldalán zúzódások és hámsérülések keletkeztek, a szeme környéke belilult és feldagadt.

A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága arról tájékoztatott, hogy az ügyben csoportos garázdaság bűntett miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz