Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.08.

Döbbenetes részletek, így történt a budapesti gyújtogatós gyilkosság

A tettes azt állítja, hogy áldozata még élt, amikor az ágyára fektette, a tûzgyújtást azonban nem ismerte el.

Újabb megdöbbentő részletek jutottak a Bors birtokába a budapesti gyújtogatós gyilkossággal kapcsolatban. Még január 28-án riasztották a tűzoltókat Budapesten, a VII. kerületi István utcai lakáshoz, amiben a tűzoltók egy szénné égett holttestet találtak az ágyon fekve. Több he­lyiségben vérnyomokra is bukkantak, szinte azonnal kiderült, hogy gyilkosság történt.

Húsz perc alatt elfogták az áldozat albérlőjét, aki saját maga értesítette a hatóságokat. B. János Norbert előbb megkéselte a korábban angoltanárként is dolgozó P. Attilát, akire a rendőrség tájékoztatása szerint rá is gyújtotta a lakását.

A lap úgy tudja, hogy az évek óta rövid távú lakáskiadással foglalkozó 49 éves férfi a többszöri késszúrás után még élhetett, amikor a gyilkosa előbb az ágyába fektette, majd éghető anyaggal leöntve felgyújtotta. A pusztító tűzben a tulajdonos egyik kiskutyája is odaveszett.

"A védencem úgy gondolja, hogy a lakás tulajdonosa nem megengedhető hangnemben beszélt vele, és rá is támadt. Elmondása szerint, amikor a férfi má­sodjára lökte meg, elveszítette az ítélőképességét. Arra nem emlékszik, hogy utána mi történt, de az kétségtelen, hogy egy véres kés volt a kezében, amikor feleszmélt" – mondta a Borsnak dr. Medgyesi András, a gyilkossággal gyanúsított 27 éves férfi ügyvédje.

"A fiatalember a dulakodás után betámogatta a sértettet a szobájába, aki ekkor még lélegzett. Ezt kétszer is ellenőrizte. Azt pedig határozottan tagadja, hogy a tűz­esethez neki bármi köze lett volna. A kutya megölését sem ismeri el" – folytatta az ügyvéd, aki szerint védence nagyon rossz fizikális és lelkiállapotban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-