Létrehozva: 2018.03.07.

Buborékszüléssel jött világra a baba, az orvosok megdöbbentek, amikor meglátták a fejét

Hihetetlen fotók örökítik meg a ritka jelenséget: az újszülött fején még érintetlen a magzatburok, amikor világra jön. A burok még akkor sem repedt meg, amikor az orvos a császármetszésnél kiemelte a babát. Ilyet még nem láttál!

Rachael és Nate Burow kislánya, Annabelle érintetlen, folyadékkal telt magzatburokban, buborékszüléssel érkezett a világra – a burok annak ellenére egyben maradt, hogy az orvos a császármetszés során belevágott a membránjába, így a szülésnél jelen levő apuka meg tudta örökíteni a csodás jelenséget, amely 80 000 szülés közül mindössze egynél fordul elő.

A kislány 3770 grammal, február 21.-én született. A boldog apuka szerint minden nagyon gyorsan történt, és az anyuka semmit nem látott belőle, mivel a császármetszés során paraván takarta a hasát. Az apa viszont az események közepében figyelhette a császármetszést, és elkészíthette a különleges felvételeket. Először azt hitte, a felesége belső szerveinek egy részét látja, ám mint kiderült, a magzatburkot örökítette meg, amikor a nővér szólt, hogy gyorsan fényképezzen.

 

Rachael, a boldog anyuka először megijedt az orvosok döbbenetét látva, de azok hamarosan megnyugtatták, hogy nincs semmi baj, sőt, a burokban születést sok kultúrában különlegesen szerencsés eseménynek tartják. A párnak már van egy 17 hónapos kisfia, Annabelle a második gyerekük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg