Létrehozva: 2018.05.25.

Utcára került a legendás színész családja, a Városligetben éjszakáznak

Szomorú, ami az elhunyt Jászai Mari-díjas színész szeretteivel történik.

Bubik Istvánt fiatalon, 46 évesen ragadta el a halál. A legendás színész két gyermeket hagyott maga után, Rékát, aki a feleségétől született, és Kincsőt, aki egy másik kapcsolatában fogant. Utóbbi borzalmas helyzetbe került az elmúlt időszakban: csomagolnia kell a kis budapesti, alagsori, áram nélküli lakásából, ahonnan őt és édesanyját lakoltatják ki.

Adósságaink voltak, és a bank eladta a lakást a fejünk fölül egy embernek.

"Õ nagyon rendes volt, mert bár már egy éve ki kellett volna költöznünk, engedte, hogy maradjunk, de azt monda: most tényleg mennünk kell. Mindent összepakoltunk, a bútorok már üresen állnak, de hogy hova megyünk, azt nem tudjuk."

Úgy tűnik, a Városligetben kell majd éjszakáznunk egy ideig.

"Én esti iskolába járok, mert szeretném letenni az érettségit, mellette pedig egy étterem konyhájában dolgozom” – mondta el a Best magazinnak Kincső, aki folyamatosan keresi a lehetőségeket, hiszen égető szükségük van a pénzre.

„Anyukám lebetegedett, pajzsmirigy-problémái voltak, és aztán a gerince és az izmai is tönkrementek, így ő nem tud dolgozni. Én pedig nem keresek annyit, amiből ki tudnánk fizetni egy albérletet két embernek.”

Kincső édesanyja, Hédi Bubik halála után került nehéz helyzetbe. A színész mindvégig támogatta őt, de amikor elhunyt, segítség nélkül maradt.

„Én egy édesanya vagyok, akinek a lánya jelenti az univerzumot, az elmúlt tizennyolc évben mindent ezért tettem. Sok ellenségünk volt ez alatt az idő alatt, sokan néztek ránk ferde szemmel, de mi kitartottunk egymás mellett. Tudom, ha István élne, nem hagyta volna, hogy ez történjen velünk , megvédett volna minket” – mondta szomorúan Szentandrássy Hédi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya