Létrehozva: 2018.04.03.

Brutálisan megerőszakolt egy lengyel nőt Stockholmban két arab

A rendõrség azóta sem foglalkozott az ügyével, a pszichológusra pedig 11 hónapot kellett várnia, mert a bevándorlók elsõbbséget élveztek Most arra készül, hogy visszatér Lengyelországba.

Agnieszka Wisniewska 2007-ben, még a migránsválság előtt költözött Svédországba, mert azt olvasta, hogy az nagyszerű hely a gyermekes családok számára. Munkát talált, angolul tanult és normális életet élt Stockholm külvárosában a bűncselekmény napjáig.

Aztán egy napon, a bevásárlás után amikor hazatért, két férfit látott a háza mellett. A környéken elég sötét volt, neki pedig rossz érzései támadtak. A félelmei beigazolódtak:

rátámadtak, a közeli erdőbe vonszolták, megverték, megerőszakolták, végül pedig egy fa csonkjához kötötték. Agnieszka hiába harcolt ellenük, az arab kinézetű fiatal férfiak jóval erősebbek voltak nála.

Az erdő mellett volt egy bicikli út, amelyen Agnieszka egy lengyel ismerőse érkezett haza. Õ találta meg a nőt, segített neki, majd a rendőrségnek mindent elmondott, hiszen ő volt az egyedüli szemtanú. Ám a svéd rendőrség hónapokig még csak vissza sem hívta, sem őt sem Agnieszkát, egyszerűen nem foglalkoztak a nemi erőszak ügyével.

Amikor a lengyel nő egy pszichológushoz fordult volna, hogy segítsen neki feldolgozni az őt tért traumát, azt a választ kapta, hogy a bevándorlóknak is vannak lelki problémáik, először őket kell ellátni. Így 11 hónapot kellett várnia, amíg egy szakembernek elmondhatta, hogy mi történt vele.

Agnieszka ma már nem mer kimenni este 6 óra után a lakásából. Segíteni próbál más megerőszakolt nőkön és azt tervezi, hogy visszatér Lengyelországba.

Forrás: Voiceofeurope

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a világbajnok német focilegenda

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA