Létrehozva: 2017.02.20.

Brutális támadás érte a magyar foci nagy reménységét

Mentõ vitte kórházba a tehetséget. Csak a felcsútiak tiltakozása miatt villant a piros lap?

Kétszeresen is rosszul végződött Pintér Attila bemutatkozása a PAFC kispadján. Bukott szövetségi kapitányunk vezetésével az NB II-es focibajnokság favoritja vereséggel kezdte a tavaszt, ráadásul egyik új szerzeménye kórházban kötött ki. Nem csak az eredmény fájt a már-már biztos bajnoknak kikiáltott vendégcsapatnak.

"Brutális!" - ezzel a címmel írt a PAFC honlapja Hegedűs János súlyos sérüléséről.

"Törött orrcsont, benyomódott járomcsont és agyrázkódás: ezt kapta Hegedűs János Szolnokon" – szól a jelentés.

A Puskás Ferencről elnevezett akadémia kirakatcsapatába a Haladástól igazolt belső védőt "egy fejpárbaj során könyökölte le kíméletlenül Rokszin Ádám – a felezővonalnál! A Tisza-parti játékos brutális tettéért Németh játékvezető először csak sárga lapot mutatott fel, és csak a nyilvánvalóan súlyos sérülés miatti tiltakozásunkat látva küldte a le a vétkest a pályáról."

Hegedűst hosszas ápolás után mentő vitte a Hetényi Géza Kórházba.

"A CT-vizsgálat az orrcsont darabos törését, a járomcsont külső lemezének benyomatát, valamint agyrázkódást állapított meg, játékosunknak negyvennyolc órás megfigyelésre a kórházban kell maradnia” – mondta dr. Kovács László csapatorvos.

Az anyagi hátterét és játékosállományát tekintve akár az élvonalban is dobogóesélyes lehetne a felcsúti csapat. Mégis egygólos vereségbe szaladt bele Szolnokon. A Merkantil Bank Liga középcsapata 1-0-ra nyert a 21. fordulóban, így a Soroksár megelőzte az eddigi éllovast.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló