Létrehozva: 2019.05.13.

Brutális, mit talált az anyuka a gyerek testén, amikor hazahozta a bölcsődéből

Teljesen pánikba esett, amikor meglátta a megdöbbentõ nyomokat.

Az amerikai anyuka valósággal sokkot kapott, amikor meglátta kislánya testét. A 15 hónapos gyermeket a bölcsiből hozta haza, és teljesen váratlanul érte, amit látott.

"Dühösnek és szomorúnak éreztem magam, az agyam szinte lefagyott, és sírásban törtem ki" - mesélte a nő arról a pillanatról, amikor átöltöztette gyermekét, és szembesült vele, mi történt napközben a kislánnyal, írja a Mirror.

"A legfőbb feladatom anyaként talán éppen az, hogy megvédjem és megóvjam a gyermekem. És ez most nem sikerült. Rábíztam valakire, és ő pedig egyáltalán nem viselte gondját, sőt" - tette hozzá az édesanya.

Hogy mi történt pontosan, azt fotókkal együtt mutatjuk, de vigyázz, mert felkavaró lehet! LAPOZZ!


Amikor az anyuka hazavitte kislányát, 25 darab harapásnyomot talált a kicsi testén. Méghozzá nagyon is erős, fájdalmas és komoly sérüléseket. Belegondolni is szörnyű, milyen érzés lehetett ez a kislánynak.

A rendőrség természetesen megkezdte a nyomozást és úgy vélik, hogy egy másik gyermek tehette ezt. De egyelőre senkit semmilyen okból nem tartóztattak le.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban