Létrehozva: 2016.08.04.

Brutális kegyetlenséggel ölték meg a világ egyik leghíresebb állatát

A férfi teljesen váratlanul támadt rá a parkban a madárra.

Brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg egy férfi Pinky-t, a flamenco táncos flamingót, aki egyben a Tampa-öbölbeli Busch Gardens állati nagykövete is volt. Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy el kellett altatni.

A 45 éves Joseph Anthony Corrao az édesanyjával, a bátyjával és három gyerekkel sétált a parkban, mikor váratlanul odalépett a flamingókhoz, és az egyiknek kitépte egy tollát. Aztán megfogta a 19 éves Pinky-t, és hiába kérte az anyja, hogy tegye le a madarat, a férfi felemelte, és teljes erejéből hozzávágta a betonhoz.

Ezek után Corrao még megpróbálta letépni Pinky egyik lábát is, de a szemtanúk lefogták a férfit, és megakadályozták, hogy elmeneküljön. Az egyik szemtanú szerint a férfi dührohamot kapott, azért kínozta meg a flamingót.

Pinky-t azonnal állatorvoshoz szállították, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem lehetett megmenteni.

A flamingó óriási népszerűségnek örvendett, ugyanis mindig úgy sétált, mint aki táncol.

Corraót őrizetbe vették, de 5 ezer dolláros óvadék ellenében távozhatott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő