Létrehozva: 2018.10.20.

Brutális gyilkosság történt Szabolcsban

A rendõrség le is zára a nyomozást.

Egyik hozzátartozója jelentette be egy 61 éves komorói férfi eltűnését a Záhonyi Rendőrkapitányságon még március 1-jén. A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és visszatérően ellenőrizték a férfi lakcímét. A rendőrök március 5-én találtak rá holtan az eltűnt személyre a lakóházához tartozó nyári konyha pincéjében.

A nyomozás adatai szerint a férfit L. Tibor 53 éves komorói lakos ölte meg, akit alig egy éve fogadott be otthonába. A rendőrök a feltételezett tettest a helyszínen elfogták, majd előállítását követően emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták.

A férfi részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy február 8-án a tulajdonost a nyári konyhában előzetes szóváltást követően egy szögvassal több alkalommal fejbe ütötte, aki ennek következtében életét vesztette.

A holttestet végül a nyári konyha épülete alatti pincében rejtette el, amit lakattal lezárt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi