Létrehozva: 2018.12.31.

Szexbomba lett a duci nőből: Leesik az állad, ha meglátod a fotókat

A 32 éves anyuka több mint 30 kilót hízott terhessége során, de elhatározta, hogy visszanyeri a korábbi alakját. Brianna annyira belejött a fogyókúrába, hogy végül közel 50 kilót adott le egyetlen év alatt, és még itt sem állt le! A folytatás pedig eszméletlen, ezt nézd!

Szerző Ripost

Brianna 32 kilót hízott a terhessége alatt, így a súlya 111 kilóra kúszott fel. Szülés után 10 hónappal akadt rá egy hölgy történetére, aki ugyanabban a városban lakott, ahol ő, és személyi edző segítségével adott le közel 60 kilót. Õ is felvette a kapcsolatot az edzővel, és hetente háromszor edzeni kezdett. Edzője legtöbbször erősítő és boxedzéseket, valamint magas intenzitású edzéseket tartott neki.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

által megosztott bejegyzés,

Egy évvel később már 45 kilóval volt kevesebb. Saját bevallása szerint ez az év teljesen átalakította a saját magához, az ételekhez és a sporthoz való viszonyát. Először versenyszerű erőemeléssel kezdett foglalkozni, majd megszerezte a személyi edzői és táplálkozási tanácsadói végzettséget.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 által megosztott bejegyzés,

Ma, öt évvel később a hét 5-6 napján edz – elsősorban erősítő edzései vannak. Hetente kétszer spinning-órákat is tart, immár edzőként. Nem követ semmilyen speciális diétát, egyszerűen igyekszik tisztán étkezni, sovány húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket és egészséges zsiradékokat fogyasztani. Naponta nyolcszor, két-három óránként eszik kis adagokat, és napi majdnem 4 liter vizet iszik meg.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

által megosztott bejegyzés,

Az alakjában bekövetkezett változáson kívül Brianna nagyon büszke arra, hogy nem csak testben, lélekben is megerősödött, ez pedig az élete minden területére kihatással van. Egy ötéves kisfiú édesanyjaként nagyon fontosnak tartja, hogy a gyereke egészségesen nőjön fel, és ehhez példakép szeretne lenni számára. Brianna a családnak is tiszta, egészséges ételeket főz, és gyakran mozognak együtt a szabadban.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 által megosztott bejegyzés,

A fogyni vágyóknak pedig azt tanácsolja, hogy keressenek támogató közösséget a céljuk eléréséhez, igyanak meg minden nap 3-4 liter vizet, használjanak az étkezéseiket és az edzéseiket nyilvántartó applikációt, ügyeljenek az adagokra, két-három óránként egyenek egy kis adagot, és hagyják abba az evést amikor körülbelül 80%-ig jóllakottak. A legjobb, ha minden adagot előre elkészítenek, hogy csak melegíteni kelljen, és a hűtőből és a kamrából is kidobják az egészségtelen ételeket.
 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

„Azt sem tudtam elviselni, ha lefotóznak” – 33 kiló fogyás után talált magára Adrienn

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja