INSIDER

Bru­tá­lis du­la­ko­dás: mo­tor­ház­te­tőbe ka­pasz­ko­dott az egyik ve­re­kedő férfi

Dur­ván el­fa­jult a vita két férfi kö­zött Deb­re­cen­ben, vér is folyt.
  • Szerző: Ripost

Bejelentést kaptak a rendőrök, miszerint Debrecenben egy közlekedő személyautó motorháztetején kapaszkodik egy férfi. Az egyenruhások hamar a helyszínre érkeztek, ahol azonosították a jármű vezetőjét, valamint azt a 34 éves helyi férfit, aki a motorháztetőn utazott.

A nyomozás adatai szerint a két férfi verekedni kezdett egymással, majd a 45 éves hajdúhadházi L. József autójával el akart hajtani a helyszínről, de haragosa, B. Géza ezt nem hagyta neki. Úgy próbálta megakadályozni, hogy az autó elé állt, de az ennek ellenére elindult.

EZT OLVASTAD MÁR?
Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A debreceni haragos akciófilmbe illő módon ugrott fel a motorháztetőre, ahol megkapaszkodott, majd közel 800 méter megtétele után betörte a szélvédőt.A képeken látszik, hogy a férfi vérnyomokat hagyott maga után a motorháztetőn.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A rendőrök mind a két férfit elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya L. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés bűntett, míg B. Géza esetében közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást - írja a Police.hu.