Létrehozva: 2019.05.10.

Brutális baleset az M3-ason: nővére neveli fel az árván maradt Milánkát

A négyéves Milán is az autóban ült, amikor szüleivel egy buszba rohantak.

Végső nyugalomra helyezték hétfőn azt a nyírcsászári házaspárt, akik április 26-án vesztették életüket az M3-as autópálya Kisasszonytér pihenőjében. Mint arról a %Ripost% is beszámolt: a családfő nagy sebességgel, fékezés nélkül hajtott egy parkoló busznak. A gyerekülésben hátul ülő Milán is megsérült, de a csodával határos módon túlélte a becsapódást.

"Zúzódásai és agyrázkódása volt, a karját pedig még mindig nem tudja tökéletesen mozgatni. Az izmok letapadtak, aminek az orvosok szerint pszichés okai is lehetnek" – magyarázta a Borsnak Ascsillán Anett, Milán legidősebb testvére.

A 21 éves lány már három éve elment otthonról, a nyíregyházi egyetemen tanul, de most hazaköltözött a nagyszülőkhöz, ahol együtt nevelik a kisfiút. A néhány utcára lévő otthonukba a felújítás után mennek majd vissza. Mi­lán ideiglenes gyámja je­lenleg a nagymama, de hosszú távon Anett szeretné átvenni ezt a szerepet, fel akarja nevelni szeretett kisöccsét.

"A pszichológus javaslatára csak a napokban mondtam el neki, hogy „anyáék már elmentek az angyalkákkal”. Nagyon sírt szegény. Aztán megbeszéltük, hogyan fogunk tovább élni. Megnyugtattam, hogy sokat nyírunk majd füvet. Imádja a kerti munkákat, minden feladatból örömmel kiveszi a részét" – me­sélte a gondoskodó testvér. Hozzátette: a 16 éves lánytestvérük a tanulással próbálja elterelni a gondolatait.

Milánka nem emlékszik a baleset körülményeire, csak a mentőhelikopterről vannak emlékei. A temetésen nem volt ott, de azóta vittek már a sírhoz együtt virágot.

"Az egyik este sírva aludt el anyukánk párnáját ölelve, s azt mondogatta, nagyon hiányzik neki. Amikor a te­mető mellett eljöttünk, köszönt nekik. Megbeszéltük, hogy egy képet teszünk az ágya mellé, amire lefekvéskor tud adni egy puszit."

A tragikus sorsú édesanya dajka volt a helyi óvodában, ahova Milán még nem tért vissza. A baleset után többen szándékosságról beszéltek, a család azonban nem vádaskodik. A rendőrség vizsgálja a körülményeket. A család éppen esküvőre tartott a baleset idején, az anyuka előző házasságából született két nagylány az apjukkal indult volna utánuk.

Anett régóta focizik, az év játékosának is megválasztották kétszer. A családnak a tragédia után óriási segítségre van szüksége, ezért a csapattársai is gyűjtést szerveztek nekik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre