Létrehozva: 2019.06.25.

Brüsszel tovább asszisztál a Soros-tervhez

Soros György Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást! - hangsúlyozta Halász János keddi sajtótájékoztatóján.

Halász János a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Soros György fiának hétfői felszólalása is bizonyítja, hogy céljaik semmit sem változtak, ugyanazt akarják, amit eddig is.

Beleszólnak a belpolitikánkba, meg akarják buktatni a nemzetállamokat, hogy a bevándorlást menedzseljék.

Mindehhez a brüsszeli bürokrácia asszisztál és továbbra is Soros György tervének a végrehajtásán dolgozik.

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy a bevándorláspárti erőknek nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják magukat védeni. Céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát, azt akarják, hogy Európa összes országa – így Magyarország is - bevándorlóországgá váljon.

Soros György és hálózata továbbra is mindent megtesz azért, hogy a bevándorlás útjában álló akadályokat eltávolítsa. Ezért támadják a magyar emberek által kijelölt bevándorláspolitikát, amivel sikerült megvédeni az országot az illegális migrációtól.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, mindezt a Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak és felháborítónak tarja. A magyar emberek arra hatalmaztak fel bennünket, a Fidesz-KDNP képviselőit, hogy küzdjünk a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért és a keresztény kultúra megvédéséért – mutatott rá.

A magyar emberektől kapott mandátum bennünket kötelez, nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, ami a magyar bevándorláspolitika megváltoztatására irányul

– hangsúlyozta Halász János.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Dunda György: Akár a 18 éveseket is elvihetik a frontra + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-