Létrehozva: 2019.02.23.

Brüsszel a magyar határvédelemre nem, de a Soros-szervezeteknek ad pénzt

Brüsszel másfél éve tett ígéretével ellentétben még mindig nem adott egyetlen fillért sem a magyar határvédelemre, miközben a bevándorlást támogató "Soros-szervezeteket" bõkezûen támogatja - mondta a kormányszóvivõ szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.

Hollik István emlékeztetett, a magyar miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez, mivel Magyarország nem csak saját, hanem az Európai Unió külső határait is védi.

A határvédelmi költségek a kérelem benyújtásakor több mint 270 milliárd forintra rúgtak, ez az összeg pedig azóta emelkedett – tette hozzá. A kormányszóvivő közölte, Brüsszel hosszú levelezés után először a magyar költségek egyharmadát hagyta jóvá, és ígéretet tett azok kifizetésére, majd később ezt visszavonta, és csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig egyetlen fillért sem fizetett.

A brüsszeli bürokraták kifogásokat keresnek

A brüsszeli bizottság lassan két éve "húzza az időt, keresi a kifogásokat", célja pedig, hogy ezeket a pénzeket ne fizesse ki Magyarországnak - fogalmazott Hollik István.

Kiemelte, a magyar kormány arra az európai szolidaritásra hivatkozva szeretné elérni a magyar határvédelmi költségek felének megtérítését, amelyre a brüsszeli politikusok folyamatosan hivatkoznak.

Hollik István szólt arról is, hogy eközben a "migrációt támogató, ösztönző és segítő Soros-szervezeteket igen bőkezűen támogatja Brüsszel".

"Úgy látszik, nem volt hiábavaló, hogy közel negyvenszer látogatták meg a Soros-szervezetek az Európai Bizottság különböző vezetőit és biztosait"

- mondta.

A kormányszóvivő felidézte továbbá, hogy az Európai Parlament (EP) idén januárban fogadta el azt a jelentést, amely szerint a "következő hét évben megháromszoroznák a Soros-szervezetek támogatását, így azok még több migránst tudnának behozni Európába".

"Mi ezt elfogadhatatlannak tartjuk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Brüsszel legitimitása "gyenge lábakon áll", ezért nem kellene közvetlenül civil szervezeteket támogatnia, azt meg tudják tenni a nemzetállamok.

Hangsúlyozta, a magyar kabinet az európai szolidaritás jegyében elvárja, hogy Brüsszel fizesse meg az általa is elismert magyar határvédelmi költségeket.

A Jobbik a hatalomért, pénzért mindenre képes

Hollik István kérdésekre válaszolva elmondta, a bevándorláspárti politikusok bevándorlók behozatalával gyarapítanák Magyarország népességét, nem pedig családpolitikai intézkedésekkel, ahogy a kormány. A magyar kabinet ugyanis mindent megtesz a családok megerősítésért, azért, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen egyet a szegénységgel - közölte.

"Lemondott egy náci jobbikos, és beültettek a helyére egy másik nácit" - válaszolta a kormányszóvivő a jobbikos Szávay István parlamenti helyét átvevő Bencsik János korábbi kijelentéseire vonatkozó kérdésre.

"A Jobbiknak semmi sem akadály, a hatalomért, pénzért mindenre képesek" - mondta, majd megjegyezte, amennyiben a Jobbik következetes párt lenne, akkor Bencsik János mellett Gyöngyösi Márton sem lehetne már a tagjuk.

A kampány ügyében kész a vitára a kormány

Hollik István egy másik reakciójában úgy fogalmazott, az európai bevándorláspártiak nem először hördülnek fel a kormány tényekkel alátámasztott tájékoztató kampánya miatt. Kijelentette, az Európai Néppárton belül is készek tárgyalni a történtekről, és remélik, a liberális szárny ellenében sikerül újra kereszténydemokrata irányba állítaniuk a néppártot az EP-választáson.

A Fidesz kizárásával nem először próbálkozik Jean-Claude Juncker, akit a kormánypárt már öt éve is alkalmatlannak tartott hivatalára, és ez be is igazolódott - mondta, megjegyezve, utóbbit bizonyítja az is, hogy az előző öt év volt az EU történetének legkudarcosabb időszaka.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-