Létrehozva: 2017.03.30.

Kínos helyzetben Brüsszel: sokkal tartozik a briteknek

Hiába akarnak több milliárd fontot kicsikarni a britekbõl Junckerék, egy brit politikus visszaütötte a brüsszeli térfélre a labdát.

Hosszú ideje azon megy a vita, hogy vajon a briteknek kell-e kárpótlást fizetniük a kilépés miatt, és ha igen, mennyit. Miután Brüsszel elképesztően magas összegről nyújtotta be a számlát, az egykori brit miniszter, Iain Duncan Smith fordított a dolgon:

szerinte az EU tartozik az Egyesült Királyságnak, és fizessen.

 

Az elmúlt negyven évben ugyanis a britek voltak az egyik legfőbb EU-s befizetők, ez pedig azt jelenti, hogy Brüsszel nem követelhet további pénzeket. Smith szerint egy válás vagy egy cégfelosztás esetében is a felek úgy rendezik a kapcsolatukat, hogy arányosan annyit kapnak, mint amennyivel kezdtek. A politikus szerint most  egy klasszikus válásról van szó, és mivel az Egyesült Királyság többet tett be a „házastársi pénztárcába”, mint ez EU, úgy dukál, hogy a közösség fizessen. Az egykori munkaügyi miniszter becslései szerint a britek nagyjából féltrillió fontot csengettek ki a tagságuk során…

Smith szerint tehát nagyon is időszerű lenne, ha Brüsszel abbahagyná a követelőzést, mert így is nagyon jó ajánlat, ha a britek egy mérsékelt összeget kifizetnek nekik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya