Létrehozva: 2016.11.04.

Brad Pitt súlyos betegséggel küzd?

A válófélben lévõ színészt többször látták egy orvoshoz beosonni, ami sokak szerint egy titkolt betegségre utal.

Mintha nem lenne elég csapás a válás és az ellene folyó FBI-nyomozás, Brad Pitt még egy rejtélyes betegséggel is kénytelen megküzdeni. A színészt ugyanis többször látták az elmúlt napokban Beverly Hills egyik infektológiai klinikájára bemenni. Mindig nyitás előtt érkezik, hogy elkerülje a többi beteget, de így sem maradt titokban a dolog.

Az egészre egy szerencsétlen véletlen miatt derült fény. Az egyik reggel a szokottnál is hamarabb érkezett meg a klinikához Brad, és még nem volt ott senki, aki beengedje a magánparkolóba. Ám ekkor megjelent egy, szintén az épületben dolgozó nő, aki kinyitotta magának a kaput, a sztár pedig beslisszant az ő kocsija mögött. Ezt kiszúrta a biztonsági őr, és azonnal számonkérte Bradet, hogy mit művel.

A hangos szóváltásra pedig felfigyeltek a környékbeli üzletek dolgozói, akik később az újságíróknak elmondták, rendszeresen látják a színész autóját, csak eddig nem tudták, hogy ő az.

A rajongók természetesen rettenetesen aggódnak kedvencükért, hiszen az ember nem szokott ok nélkül infektológushoz járni. Vagyis a gyanú szerint Pitt valamilyen rejtélyes fertőzéstől szenvedhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin