Létrehozva: 2018.06.21.

Brad Pitt bekeményített, ezért dühöng most Angelina Jolie

Egymásnak estek a gyerekek miatt, de a bírósági döntés óta Jolie már nincs olyan könnyû helyzetben.

Brad Pitt és Angelina Jolie szerelme már véget ért, de a gyerekek miatt kénytelen tartani egymással a kapcsolatot a sztárpár.

Felröppentek olyan pletykák is, hogy Brad Pitt részegen megverte a fiát, Knoxot, de a rendőrségi és gyámügyi vizsgálatok után kiderült, hogy szó sincs erről. Angelina ennek ellenére eltiltotta a gyermekeitől a színészt, de a bíróság a gyermekelhelyezési per során kimondta, hogy a színész apukának joga van látni a gyerekeket.

Most azonban Pitt is beleszólt a nevelésbe: Angelina Jolie ugyanis kérvényezte, hogy Vivienne után másik két gyermeke is szerepelhessen a Demóna című film legújabb részében, exférje azonban hallani sem akar erről - írja a Daily Mail. Egy, a családhoz közel álló forrás ezt nyilatkozta:

"Angelina közölte, hogy Shiloh és Knox is szerepelni fog a filmben, Brad Pitt azonban nem hajlandó aláírni a papírokat, persze, emiatt Angie oltári dühös. Úgy volt ugyanis, hogy amíg ő Londonban forgat, a gyerekek Bradnél lesznek, ő azonban ezzel próbálja kijátszani a megállapodásukat. Már nem is beszélnek egymással, nem éppen baráti a kettejük viszonya."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle