Létrehozva: 2016.04.07.

Botrányos múltjuk miatt mellőzik a két magyar színészt!

Szabó Gyõzõ és Stohl András ma már jó útra tértek, sokan mégsem szívesen foglalkoztatják õket korábbi balhés ügyeik miatt.

Szabó Győző és Stohl András nem élt mindig példamutató életet, a két színész ugyanis sokáig nem vetette meg a drogot és az alkoholt sem. Végül azonban sikerült rendbe tenniük életüket, a szakma pedig adott nekik egy második esélyt.

Ennek ellenére sokan még mindig előítéletekkel vannak feléjük, éppen ezért számos felkéréstől esnek el. Míg Andrást börtönviselt múltja miatt mellőzik, addig Győzőt korábbi kábítószer-függőségének köszönhetően utasítják vissza - írta meg a hot! magazin.

Rájöttünk, hogy bizonyos városokban nem kívánatos személyek lettünk. Volt olyan város, ahol engem nem láttak szeretettel, volt ahol Bucit. Megy a Sittes meg a Cuccos, így szoktunk röhögni magunkon is

- árulta el Győző, aki négy évvel ezelőtt egy könyvben vallott arról, milyen önpusztító életet élt. Hosszú küzdelem árán végül lerakta a drogokat, ám múltjának hibái a mai napig rányomják a bélyeget karrierjére.

Kaptam volna egy állami kitüntetést is, de az utolsó pillanatban visszavették tőlem a drog miatt.

"Egyébként a könyvem után elestem egy-két komolyabb reklámszerződéstől, meg Bucinak is visszamondtak dolgokat. Jelen pillanatban van olyan kávécég Magyarországon, ahol több ízben is felmerült már a nevem, de 'nem vagyok kompatibilis', legalábbis erre hivatkoztak az ügynökömön keresztül" - magyarázta a színész, aki jelenleg egy darabban játszik Andrással, így mindketten tapasztalják, hogy sok helyen nem felejtették el botrányaikat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott