Létrehozva: 2019.07.24.

Botrányos dolog történt egy budapesti buszmegállóban

A XXI. kerületi buszmegállóban raboltak ki egy férfit.

A Budapest Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságon személyesen tett bejelentést az a férfi, akit az egyik Kossuth Lajos utcai buszmegállóban kirabolt egy ismeretlen elkövető.

A pórul járt ember elmondta, hogy a férfi megkérdezte tőle, hogy mennyi az idő, és ő a mobiltelefonjáról megmondta. Ekkor a férfi elkérte a telefont, hogy ő is megnézze. A tulajdonos ekkor hiába kérte vissza, az elkövető azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála, majd a telefonnal együtt távozott a helyszínről.

A sértett által adott személyleírás alapján a csepeli rendőrök 15 perc múlva pár buszmegállóval arrébb elfogták, és a kerületi rendőrkapitányságra előállították a 33 éves Ny. Jánost. A rendőrök a férfinál megtalálták a sértett mobiltelefonját és egy kést is.

A román állampolgárt a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó