Létrehozva: 2018.10.10.

Botrány a legendás magyar sportoló hagyatéka körül

Viharos ügy az autósportban. A fiatalon elhunyt Kesjár Csaba nevének használatáról vitáznak a felek.

Jogtalan névhasználatért bírósághoz fordul, illetve milliós perre megy Kesjár János - írja a Blikk. A tragikusan fiatalon, 26 évesen elhunyt korábbi Forma–3-as versenyző, Kesjár Csaba féltestvére állítja, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) az engedélye nélkül jegyeztette be az öccse nevével hirdetett utánpótlásnevelő-programját.

Kesjár János a lapnak elmondta: amikor tudomást szerzett a szövetség tervéről, csak annyi kérése volt, szeretné megismerni a program részleteit. Aztán meglepődve tapasztalta, hogy 2017-ben az MNASZ elnöksége elfogadta a Kesjár Csaba Tehetséggondozó Programot.

"Többen hívtak telefonon, hogy mit tudok az egészről, s mivel pályázati úton, egy kuratórium döntése után lehet bekerülni a programba, megkérdezték, 'okosban' kivel kell egyezkedni. Csak kapkodtam a levegőt...

Mélységesen bántó, hogy az autó-motor sportban kilencvennyolc esztendőt eltöltő Kesjár család nevét és Csaba emlékét így meggyalázzák

– mondta a Blikknek.

A féltestvér az MNASZ-elnök Oláh Gyárfásnak elmondta: a család engedélye nélkül nem használhatják a nevet, Ha bevonták volna, ellenszolgáltatás nélkül beleegyezett volna ebbe, így viszont már a törvény által előírt összegre perel.

Oláh másképpen látja a történteket.

"A szövetségnek szándékában állt a programot Kesjár néven elindítani, ezzel tisztelegve sporttársunk emléke előtt, de tekintettel arra, hogy

Kesjár Csaba névrokonának az évi több millió forint összegű követelését a névhasználatra vonatkozólag a szövetség nem tudta vállalni,

a programot szeptember 19-én MNASZ Tehetséggondozó programként indította el"

– mondta az MNASZ elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó