Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.18.

Botrány: átveréssel szereztek szereplőket a magyar valóságshow-ba

Csalás áldozatai lettek a résztvevõk: hazug ígéretekkel csalogatták õket a szereplõválogatásokra.

Köztudott, hogy a Viasat3 meztelenkedős műsorában való szereplésért egyik résztvevő sem kapott pénzt. Arra viszont senki sem világított rá eddig, hogyan keresték őket. Azt is írhatnánk, átverés áldozatai lettek…

„Amikor felhívtak, akkor azt mondták, ruhában kell majd szerepelnem.

Később, pontosabban az első kasztingon derült ki, hogy ez nem igaz. Engem legalábbis nem tájékoztattak megfelelően.

– mesélte a %RIPOST%-nak a pucér valóságshow-ból ismert Farkas József, aki eleinte meglepődött a hallottakon, ám végül mégis belevágott az izgalmas kalandba.

Ezt talán jól is tette, ugyanis a műsorban ismerte meg szerelmét, Petrát. Románcuk, amely ma is tart, nem mondható zökkenőmentesnek. Legutóbb például Petra új hóbortja miatt kaptak össze. A fiatal nő ugyanis aktmodellnek állt. Josie pedig nehezen viseli, hogy párja másnak is vetkőzik.

„Igen, Petra kap pár felkérést, ezek miatt voltak köztünk kisebb-nagyobb összezörrenések is. Magával a fotózással semmi gondom nincs. A problémám azzal van, hogy pucéran áll a kamerák elé. Egyszer egy műsorban már megtette. Bőven elég volt az is” – folytatta a magyar celeb, aki végül beletörődött abba, hogy kedvese erre vágyik.

Ez jó fizetéskiegészítés a számára. Kevesen mondanának nemet egy olyan fotózásra, amely csak pár órás, viszont akár száz-százötvenezer forint is ütheti az ember markát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban