Létrehozva: 2016.04.12.

Botrány a szegedi piacon! Rendőrt hívtak az árusokra

Elfajult az emelkedõ bérleti díjak miatt kirobbant konfliktus az egyik szegedi piacon. Az évtizedek óta ott áruló kereskedõkre nemrég ki kellett hívni a rendõrséget, miután fellázadtak a lassan egekbe szökõ költségek miatt.

Hetek óta áll a bál a szegedi Cserepes soron található piacon. A kereskedők az egyre magasabb bérleti díjak miatt zúgolódnak, amiket már képtelenek kifizetni.

Vannak olyanok, akik már 25 éve ott árulják az általuk termelt zöldséget, gyümölcsöket. A januárban kinevezett új igazgató azonban - állításuk szerint - teljesen ellehetetleníti a munkájukat.

Az egyik eladó a Kossuth rádiónak elmondta, naponta durván 1500 forintot fizetett a kipakolásért, mostantól 3-4 ezer forintra emelkedne ez az összeg, ami szerinte kifizethetetlen. Egy másik bérlőnek havi 220 ezer forintba került a pavilon és a kirakodás díja, neki áprilistól már 330 ezer forintot kellene fizetnie több társával együtt.

Április elején az új igazgatónak még a rendőrséget is ki kellett hívnia, az árusok ugyanis megtagadták az irreálisan magasnak tartott díj kifizetését.

Azóta még feszültebb a helyzet a Cserepes soron.

A változtatások a vásárlókat is kedvezőtlenül érintik. Bár eddig ingyen parkolhattak, áprilistól szombatonként 200 forintot kell érte fizetniük, és a hó elejétől a mosdó használatért is pénzt kérnek tőlük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-