Létrehozva: 2018.03.20.

Botrány a bíróságon: újabb döbbenetes dolgot tett a Teréz körúti robbantó

P. Lászlót végigvonszolták a bíróság folyosóján, mert nem mozdult meg.

Minden eddiginél messzebbre ment P. László: korábbi „show-műsoraihoz” hasonlóan összeszólalkozott a bíróval. Majd lefeküdt a padra, és nem moccant többé.

A tervek szerint tanúvallomások ismertetésével folytatódott volna a Teréz körúti robbantással vádolt férfi tárgyalása tegnap reggel a Fővárosi Törvényszéken. A 24 éves férfi azonban már az első percekben összevitatkozott a bíróval.

És kiengednek? Itt nem erről döntenek? Akkor mit csinálnak? – háborgott László. Dr. Kalina József bíró felvilágosította, hogy jelenleg a büntetőtárgyalása zajlik, melyen részt kell vennie. A szabadlábra helyezését pedig egyelőre elutasította a bíróság.

Akkor minek vagyok itt? Én ezt nem fogom hallgatni! – reagált P. László, hangosan sóhajtozott és a kezén lévő bilincseket rázta, majd tüntetően lefeküdt a padra, hogy ő fáradt. – Mondtam, hogy nem fekhet le! – szólt rá a bíró, de P. László nem mozdult. Az őrök próbálták a férfit felültetni, végül mentők érkeztek a rúgkapáló Lászlóhoz, és félbeszakadt a tárgyalás. A körúti robbantót szó szerint végigvonszolták a bíróság folyosóján, mert  a mentők kiérkezése után sem volt hajlandó megmoccanni. P. Lászlót elszállították, a férfi aztán tegnap délután kérvényezte, hogy többet ne kelljen részt vennie a tárgyalásokon. A bíró erre engedélyt adott, írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat