Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.11.

Bosszút állt a Jobbik Morvai Krisztinán

A Jobbik országos választmányának küldöttei egyhangúan felszólították a párt országos vezetését, hogy hívja vissza európai parlamenti mandátumából Morvai Krisztinát, amelyet a Jobbik elnöksége szerdai ülésén ellenszavazat nélkül meg is szavazott.

Szerző Ripost

Morvai Krisztina a Jobbik listájáról szerzett képviselői mandátumot az Európai Parlamentben (most azonban független képviselőként tevékenykedik – a szerkesztő megjegyzése).

Régóta intenzív kampányt folytat az őt delegáló párt ellen éppen olyan hazugságokkal és rágalmakkal, amelyeket a Fidesz és propagandasajtója zúdított az elmúlt időszakban a Jobbikra. Jelentős segítséget nyújtott a választási csalásoktól sem visszariadó, diktatúrát építő Fidesz hatalomban tartásában, amely egy egykori jogvédőtől szégyen - áll a párt közleményében.

A Vona Gábor által zsákutcába vezetett politikai alakulat vezetőinek bizonyára az fáj, hogy Morvai Krisztina a választások előtt többször szembehelyezkedett a Jobbikkal.

Interjút is adott a Magyar Időknek, amiben nem tartotta kizártnak, hogy Vonáék egyfajta „szivárványkoalícióra” vagy „horrorkoalícióra” lépjenek a baloldali és liberális pártokkal.

Ez pedig Brüsszelben diadalittas ünnepléshez vezetne, és úgy fogják érezni, hogy sikerült Magyarországot térdre kényszeríteni, megszűnt az utolsó akadály a kényszer-betelepítések előtt” - mondta.

A képviselő beszélt arról a csalódásról is, amit Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő okozott neki, amikor nemrég kijelentette: a párt 2010 előtti retorikája nem volt igaz.

Mélyen megdöbbentett a beismerés, ez életem egyik legnagyobb csalódása

- mondta.

Hasonlóan nyilatkozott arról is, hogy éppen az a Heller Ágnes filozófus buzdított a Jobbikkal való összefogásra, aki még a 2006-os történéseket is tagadta.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra