Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.22.

Borzalom: Ez okozhatta a Soundon elhunyt fiatal lány halálát!

Egy neve elhallgatását kérõ orvos tálalt ki a fesztiválon történt tragédiáról!

Önfeledten bulizott, majd hirtelen összeesett és beütötte a fejét az a 18 éves lány, aki az idei Balaton Soundon lelte halálát. A tragédiáról a %RIPOST% már korábban beszámolt, ám most újabb részletek derültek ki a szörnyű esettel kapcsolatban.

Elképzelhető, hogy egy eddig ismeretlen kábítószer okozta a tinilány halálát!

A szakértők szerint a fesztiválon elterjedő drog szokatlanul bódult állapotot idéz elő.

Az eddig ismerttől eltérő, inkább bódító hatású drog kezdett el terjedni idén a Balaton Soundon

tudta meg a Blikk egy neve elhallgatását kérő orvostól.

"Amíg tavaly egy szennyezett kábítószer uralta a fesztivált, idén ennek már nyoma sem volt. A most felbukkant szer tiszta, jó minőségű, és inkább kábult lesz tőle a használója." - árulta el a szakember.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a fiatal halálának körülményeit, így azt is, hogy fogyasztott-e kábítószert, ha pedig igen, akkor kitől szerezte.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége