Létrehozva: 2019.02.10.

Borzalom a szombathelyi börtönben: halálra kínozták az egyik rabot

Brutális kegyetlenséggel kínozták cellatársukat a rabok.

Három rab elkezdte csicskáztatni és módszeresen kínozni a velük egy zárkában lévő negyedik társukat. A bántalmazás és rendszeres megalázás 2017 tavaszán kezdődött. A kínzások idővel eldurvultak. A vádirat szerint ellenőrzések során a sértettet beküldték a mosdóba, mert oda nem láthattak be az őrök.

Amikor a negyedik rab elkezdett vérezni, a szétnyílt sebet öngyújtóval kiégették, a vért pedig a sértettel takaríttatták fel, ezután a véres törülközőt kidobták az ablakon. Többször ájulásig fojtogatták, és csikkeket etettek vele.

A sértett halálának reggelén ébredéskor a vádlottak észrevették, hogy megkínzott társuk a mosdó előtt fekszik és hörög. Ekkor kiabáltak az őrnek, hogy baj van, de míg az odaért, megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit, az fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta cellatársukat. Az ápoló megpróbálta újraéleszteni, de az nem sikerült, a rab meghalt.

B. Zs. és két tettestársa ügyében a Szombathelyi Törvényszék 2018. szeptember 17. napján előkészítő ülést tartott, ahol a vádlottak nem ismerték be a bűnösségüket, ezért a bíróság elfogadta a bizonyítási indítványt és elrendelte a harmadrendű vádlott újbóli letartóztatását, mert az 2018. szeptember 20-án szabadult volna.

A bíróság a 2019. február 11. folytatja a tárgyalást tanúmeghallgatásokkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast