Létrehozva: 2018.01.25.

Borzalmas, mit művelt egy gyerekkel a magyar édesanya, feljelentették

Megharapott egy anyuka egy kisgyereket a pécsi bölcsõdében, miután az korábban megharapta gyerekét. A szülõk feljelentést tettek.

Dallosné Kaurek Csilla elmondta, hogy szerencsére az ilyen extrém esetek nagyon ritkák, főleg bölcsődékben, még akkor is, ha a szülők nem tudnak mit kezdeni a gyermekeik között kialakult konfliktusokkal – nyilatkozta az intézmény igazgatója a PécsMa portálnak.

Nagy István, az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ igazgatója még nem is találkozott ilyen súlyos esettel.

"Az ehhez hasonló ügyekben mindig felkeressük az érintett családot, továbbá felvesszük a kapcsolatot azokkal az emberekkel is, akik a gyermekkel kapcsolatban vannak: a védőnővel, az oktatási, vagy nevelési intézménnyel, illetve a családtagokkal is. Az ő segítségükkel próbáljuk meg tisztázni a körülményeket, és ha úgy ítéljük meg, hogy súlyos esettel állunk szemben, akkor hatósági intézkedésre kerül sor"

– mondta el Nagy István.

Leghírhedtebb incidens felnőtt harapásról a futballvilágából származik. Luis Suárez, az uruguayi csatár három ellenfelét is megharapta pályafutása során, ezért pszichológus is kezelte a futballistát. Szakemberek szerint egyébként a harapás az indulatkezelés igen szokatlan zavarára utal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-