Létrehozva: 2019.07.31.

Borzalmas hónapokon van túl, legyőzte a gyilkos kórt a magyar sportoló

Balzsay Károly másodszor épült fel súlyos betegségébõl, negyvenedeik születésnapját már tünetmentesen ünnepelhette.

Öt év alatt másodszor is legyőzte a rákot ifjabb Balzsay Károly. A profik táborában világbajnok ökölvívó tavaly év végén tudta meg, kiújult a betegsége. A bokszolók kapitánya nem állt le a munkával, ugyanakkor be kellett feküdnie a kórházba. Kemoterápia várt rá, majd őssejt-beültetés.

"Az első gondolatom az volt, hogy megint milyen pokoli nehéz lesz a családomnak. Persze, a gyerekek elég nagyok voltak már ahhoz, hogy megértsék ezt a helyzetet, s el tudtuk nekik magyarázni, hogy nem lesz könnyű, de van megoldás" - beszélt a borzalmas hónapokról Balzsay a Bllikknek.

Felesége és két lánya napi kapcsolatban volt a bokszolóval, igaz, a sterilszoba miatt legtöbbször csak telefonon tudtak egymással beszélni.
"Kőkemény fél év volt ez a feleségem számára is, nem is értem, hogy három-négy óra alvás mellett hogyan bírta mindezt. Az otthoni teendők mellett a lányokat ő vitte az iskolába, a leckében ő segített, miközben értem aggódott, valamint sterilizálta számomra a szobákat. És sokat segítettek a családtagok is."

Balzsay júniusban újra munkába állhatott, s a 40. születésnapját már szerettei körében ünnepelhette.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzvész tombolt az Ázsia Expressz forgatásán - videó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok